Nem, végül nem kerültem Hodászra, hanem sokkal érdekesebb dolgok történtek velem: otthon maradtam a szüleimmel. Olyan ez nekem, mint Ovidiusnak Tomi, vagy Berzsenyi Dánielnek Nikla. Mindig is olyan volt. Már ha valakinek mondanak valamit az ilyen irodalmi példák. Végülis egy rezervátumban élek itt falun, és nem önként. Beköltözhetnék a közeli városbsn lévő házunkba, vagy akár a pesti házunkba, de nem teszem. Miért?

Pontosan azért, amiért most Eckhart Tolle Új Föld című baromságát hallgatom, évek óta az önjelölt prófétákat, ordíttatják a szüleim a fejembe, Villás Bélától kezdve Domján Lászlón, L. Ron Hubbardon át eljutottunk Eckhart Tolle-ig, borzasztó. A szüleim nagyon el vannak ájulva a pszichiáterek okosságától, de az ilyen félhülye sarlatánokat egyenesen istenítik. Az én saját ķönyveimet eldugdossák, régebben eladták az antikváriumban, manapság pedig a vaterán. Egész életemben szenvedtem a rám erőszakolt, felszínes, lehetőleg minden tudományos alapot nélkülöző instant bölcsességtől, lehetőleg idillikus, meditációs zenékkel aláfestve.

Engem már a betegségem előtt idehurcoltak a zónába, vagyis a rezervátumba, és csak bizonyos nőkkel engedtek ki onnan, akikről feltételezték, hogy mamapótlékként képesek funkcionálni, erősebbek, és egósabbak nálam, irányítanak engem, és beszámolnak nekik rólam, és a viselt dolgaimról. Végülis így lettem növény, passzív elszenvedője az életnek nevezett szarnak. Persze igazán megtörni csak a pszichiátria segítségével tudtak, és nyomorulttá tenni, ehhez kellett - mint utólag rájöttem, a teljes kis családom tanúságtétele, hogy lenullázzák a család feketebárányát.

Most nem akarok azzal jönni megint, hogy milyen manőverekkel igyekeztek kisemmizni a rokonok, miközben látszólag azon voltak, hogy igyekezzenek biztosítani a maximumot, ami egy skizónak kijárhat: egy garzon egy 40 éves panelproli lakótelepen, a tesóméknak pedig saját angliai ház, mivelhogy továbbviszik a kispolgári családi vérvonalat. Az elmebeteg nagybácsi pedig legyen meg jól a panel-gumiszobában, annak ellenére, hogy akármelyik házat megkaphatnám alamizsnaként, és ezzel még mindig csak a szemem lenne kiszúrva. Na, jó, ennyit ennyit erről. 

Persze lehet olyanokat mondani, hogy "rajtam másképp kell segíteni", mint az öcsémen, meg hogy minden testvér egyenlő, de azért mégiscsak van, aki egyenlőbb. Kancsevet körülbelül százszor tetttem nevetségessé, és mutattam be, milyen ember, a mondatai mégis ott kísértenek a mai napig a levegőben: "nagyon beteg, ne hagyják egyedül", "vigyázzon magára". Persze, hogy 37 és 3/4 évesen egy kicsit savanyú a szőlő, eddig 3 napot voltam egyedül, amikor a vizsgámra tanultam, akkor is szinte étlen-szomjan, ruha nélkül, mivel nem voltak hajlandóak "másképpen segíteni" sem, pszichó módjára viselkedtek velem, képtelenek akárcsak napokra hiányolni sziporkázó szellememet, amikoris napokra begubózok a szobámba játszani, vagy blogot írni, néha olvasni, honlapot szerkeszteni, legvégső esetben programot írni. Gratulálok Viktornak, hogy kitalálta a kötelező szülőtartást, hogy a most már lassan második gyerekkorukba lépő, nyugdíjas szüleimet nekem kelljen orientálni afelé, hogy ne csináljanak hülyeséget a rovásomra (vagy a sajátjukra), és még akkor én vagyok gondnokság alatt. 

Így az életben nem szabadulok meg a szüleim gyámkodása alól, amit bebetonozott a magyar egészségügy, és jogrendszer, sanszos vagyok rá, hogy egész életemet a rezervátumban töltsem, persze akinek nincs, az meg csinál magának, baromira mindegy, hogy otthon élek, vagy nyomorgok máshol, ameddig nem lesz rendes munkám, mert nincs batyus halott, avagy a koporsón nincsen farzseb, ahogy mondani szokás, nem akarok 60 évesen kezdeni új életet, valami öriotthonban. Mert sajnos az idő halad, és a lehetőségek egyre fogynak, baszhatom Henri Bergson szubjektívidő-elméletét is, Csíkszentmihályi Mihály flow-elméletét is, ha folyton a pofámba vágják, hogy mit keresek még otthon, amikor a szüleim foggal-körömmel ragaszkodnak hozzá, nincs mit tenni.