Volt egyszer egy szegény blogger, és nem maradt már senkije a világon, még blogja se volt. Ő volt a boldogtalan Blogtalan Blogger. Eljött a karácsony, és Blogtalan Blogger nagyon szomorú lett, mert új blogot szeretett volna indítani, de karácsonykor senki nem kíváncsi egy blogtalan bloggerre, mindenki karácsonyi üdvözletét küldi a blogjában, ami sokaknak tetszik, sőt, ilyenkor még hozzászólásokra is számíthat az ember.
“Ccc, pont karácsonykor, nálunk ugyan nem indítasz blogot, Blogtalan Blogger” – vonták össze a szemöldöküket a blogszolgáltatók, és elnéztek a karácsonyi szextartalmak irányába, ami az éppen aktuális Való Villából volt közvetítve – “Vagy, ha igen, 0 lesz a látogatottságod, azt garantáljuk, mi semmilyen nézettséget nem tudunk neked biztosítani.” A Blogtalan Blogger tehát fogta az adatbázisát, és elszontyolodva kullogott hazafelé. Otthon senki se várta, és mivel blogja sem volt, ezt még közölni sem tudta senkivel. Piszkálgatta az export fájlokat, nézegette a médiatartalmakat, amit – úgy tűnt – soha nem nézeget már senki ezen a világon rajta kívül. Ekkor megérkezett az MPL.
“Na, mit hoztunk neked, Blogtalan Blogger, Raspberry Pi 3B+ szervert, csak harmincnégyezer forint, és egy kis sudo apt-get install nginx, egy kis sudo apt-get install php-fpm és egy kis sudo apt-install mysql-server, és már telepítheted is a blogodat.” Nagyon megörült ennek a Blogtalan Blogger, és rögtön nekilátott összeszerelni a Raspberry Pi 3B+ szervert, telepíteni a Raspbian operációs rendszert, aztán szép sorjában a webszervert, a php-t és az adatbázis szervert. Aztán fogta a híres 5 perces telepítésű WordPresst, és azt is feltelepítette, Twentyeleven sablonnal, ahogy régen, amikor még nagyon népszerű volt, és nagyon sokan beszélgettek vele a blogján. Kellett ugyan a routeren egy kis port forwardolás, meg importálnia kellett az adatbázist, ami eltartott egy ideig, na meg a domain név átirányítás, de karácsonyra a Blogtalan Bloggernek újra lett blogja, és nem volt már többé boldogtalan Blogtalan Blogger, hanem DIY Blogger, aki nem függött már sem a szolgáltatóktól, sem senki mástól, azontúl otthon tartotta a blogját a szobájában, és onnan osztotta az embereket, köpködött és anyázott bőszen, mert nem tetszett neki a szisztéma, de legalább boldog volt. Egyszer az életben.
Aztán meghalt.
Bár, lehet, hogy ma is él még, csak sz@rakodik neki az otthoni net, vagy felhagyott a blogolással, vagy szerzett egy saját, igazi életet, és ott röhög a markába valamelyik helyi média háttérmunkásaként. Nem lehet tudni. Annyit azonban tanulságként levonhatunk, hogy a boldogság ilyen DIY dolog, nem másoktól kell várni, hanem mindenki szervertermében ott van valahol, csak telepíteni kell, és már lehet is megosztani.
