Voltam az ügyvédnél, és elmondta, amit sejtettem, az orvosszakértő véleménye a döntő ebben az ügyben, tehát az egész puszta formalitás, holnap mindenképpen gondnokság alá helyeznek. Az van, hogy a társadalmi presztízsre támaszkodva egy pszichiáter bárkitől önkényesen elveheti a jogait. Engem is meg fognak hallgatni, de csak merő formalitásból, az illetékesek ott sem lesznek, csak a családtagjaim, meg az ügyvéd, kísérőnek. Az ügyvédnő elagyarázta, hogy a bíróságnak nincs saját szakértője, nem is lesz igazi döntés, csak az orvosszakértő véleményének az elfogadása. Más forgatókönyv nem is lehetséges. Vérlázító, hogy megrendezett az egész, tényleges tárgyalás látszatát keltik, holott a fejem felett már el van döntve minden. Egyébként mindenki meglepettnek látszik, hogy hogyhogy skizofrén létemre nem akarok gondnokság alá kerülni. “Akkor mit akar?” – kérdezte az ügyvédnő is, vajon mit? Szerintem pont ezek az értetlen emberek lennének a legjobban felháborodva, ha őket valaki gondnokság alá akarná helyezni. Pont annyi empátia szorult beléjük, mint egy légybe. A feljelentőimbe viszont még annyi sem. Nem várják álmatlanul a tárgyalást, nem izgulnak, sőt NEM IS LESZNEK OTT.

Annyiban hasonlít az egész egy koncepciós perre, hogy előre meg van rendezve, viszont nincs jelen a nyilvánosság, igazából senki se lesz jelen, még a gyámügy se, de még a felperes sem. Nem tudom, miért nem állítanak be a bíróságra egy gondnokság alá tevő automatát, szerintem sok költséget meg tudnának spórolni. Nem tudom, hogy milyen jogrendszer az, ahol már előre le van zsírozva minden, és ahol engem ide-oda rángatnek, mint egy bábut, a végén meg kiderül, hogy az egész ügymenet automatikus. Úgy érzem maga, mint Josef K., A per főszereplője, aki állandóan nyüzsög, meg a perével van elfoglalva, de már az elején borítékolható, hogy a végén úgyis kivégzik, homályos indokokból kifolyólag. Én is hülyét csináltam magamból egy kisebb nyilvánosság előtt, mert nem tudtam, hogy az egész automatikus, nekem erre semmi ráhatásom sincsen, minden egy ember véleményén múlik, mégpedig az elmeorvosi szakértőjén. Ő élet és halál ura, amit ő ír a papírra, az érvényesül, nem mellesleg meg 1-1 ilyen véleményért, amit sebtében kiállít, felveszi a nagy lét.

Egy demokráciát vélhetőleg a jogrendszere határoz meg, meg ahogy a bajban levőkkel bánik (ebben az esetben rúg rajta még egyet), nekem már kezdetben sem volt semmi esélyem, semmi jogom, már az első kórházba kerülésem után elvették a diagnózisommal, ez már csak a macska-egér játék vége. Nem véletlenek a személyes blogomban a náci és fasiszta párhuzamok, áthallások, szerintem ezeket a módszereket hallva még a III. Birodalomban is megnyalná a 10 ujját még egy gestapo tiszt is. Köszönöm, már túl vagyok az egészen, bár még el sem kezdődött, most nem kell mondania senkinek semmit, nem kell szerencsét kívánni se, a legnagyobb szerencse az lesz, ha nem raboljuk ezzel a nevetséges eljárással egymás idejét a bíróságon, és minél hamarabb túl leszünk rajta. Ja, azt még elfelejtettem hozzátenni, hogy a kirendelt orvosszakértő és az engem feljelentő orvos a legnagyobb cimbik, szóval esélyem sem volt olyan szakvéleményre, ami nem indokolná a gondnokságot. Kisváros, kicsi pszichitria, belterjes, korrupt pszichiáterek, urambátyám rendszer.