Kis magyar antipszichiátria

Nem, végül nem kerültem Hodászra, hanem sokkal érdekesebb dolgok történtek velem: otthon maradtam a szüleimmel. Olyan ez nekem, mint Ovidiusnak Tomi, vagy Berzsenyi Dánielnek Nikla. Mindig is olyan volt. Már ha valakinek mondanak valamit az ilyen irodalmi példák. Végülis egy rezervátumban élek itt falun, és nem önként. Beköltözhetnék a közeli városbsn lévő házunkba, vagy akár a pesti házunkba, de nem teszem. Miért?

Pontosan azért, amiért most Eckhart Tolle Új Föld című baromságát hallgatom, évek óta az önjelölt prófétákat, ordíttatják a szüleim a fejembe, Villás Bélától kezdve Domján Lászlón, L. Ron Hubbardon át eljutottunk Eckhart Tolle-ig, borzasztó. A szüleim nagyon el vannak ájulva a pszichiáterek okosságától, de az ilyen félhülye sarlatánokat egyenesen istenítik. Az én saját ķönyveimet eldugdossák, régebben eladták az antikváriumban, manapság pedig a vaterán. Egész életemben szenvedtem a rám erőszakolt, felszínes, lehetőleg minden tudományos alapot nélkülöző instant bölcsességtől, lehetőleg idillikus, meditációs zenékkel aláfestve.

Engem már a betegségem előtt idehurcoltak a zónába, vagyis a rezervátumba, és csak bizonyos nőkkel engedtek ki onnan, akikről feltételezték, hogy mamapótlékként képesek funkcionálni, erősebbek, és egósabbak nálam, irányítanak engem, és beszámolnak nekik rólam, és a viselt dolgaimról. Végülis így lettem növény, passzív elszenvedője az életnek nevezett szarnak. Persze igazán megtörni csak a pszichiátria segítségével tudtak, és nyomorulttá tenni, ehhez kellett - mint utólag rájöttem, a teljes kis családom tanúságtétele, hogy lenullázzák a család feketebárányát.

Most nem akarok azzal jönni megint, hogy milyen manőverekkel igyekeztek kisemmizni a rokonok, miközben látszólag azon voltak, hogy igyekezzenek biztosítani a maximumot, ami egy skizónak kijárhat: egy garzon egy 40 éves panelproli lakótelepen, a tesóméknak pedig saját angliai ház, mivelhogy továbbviszik a kispolgári családi vérvonalat. Az elmebeteg nagybácsi pedig legyen meg jól a panel-gumiszobában, annak ellenére, hogy akármelyik házat megkaphatnám alamizsnaként, és ezzel még mindig csak a szemem lenne kiszúrva. Na, jó, ennyit ennyit erről. 

Persze lehet olyanokat mondani, hogy "rajtam másképp kell segíteni", mint az öcsémen, meg hogy minden testvér egyenlő, de azért mégiscsak van, aki egyenlőbb. Kancsevet körülbelül százszor tetttem nevetségessé, és mutattam be, milyen ember, a mondatai mégis ott kísértenek a mai napig a levegőben: "nagyon beteg, ne hagyják egyedül", "vigyázzon magára". Persze, hogy 37 és 3/4 évesen egy kicsit savanyú a szőlő, eddig 3 napot voltam egyedül, amikor a vizsgámra tanultam, akkor is szinte étlen-szomjan, ruha nélkül, mivel nem voltak hajlandóak "másképpen segíteni" sem, pszichó módjára viselkedtek velem, képtelenek akárcsak napokra hiányolni sziporkázó szellememet, amikoris napokra begubózok a szobámba játszani, vagy blogot írni, néha olvasni, honlapot szerkeszteni, legvégső esetben programot írni. Gratulálok Viktornak, hogy kitalálta a kötelező szülőtartást, hogy a most már lassan második gyerekkorukba lépő, nyugdíjas szüleimet nekem kelljen orientálni afelé, hogy ne csináljanak hülyeséget a rovásomra (vagy a sajátjukra), és még akkor én vagyok gondnokság alatt. 

Így az életben nem szabadulok meg a szüleim gyámkodása alól, amit bebetonozott a magyar egészségügy, és jogrendszer, sanszos vagyok rá, hogy egész életemet a rezervátumban töltsem, persze akinek nincs, az meg csinál magának, baromira mindegy, hogy otthon élek, vagy nyomorgok máshol, ameddig nem lesz rendes munkám, mert nincs batyus halott, avagy a koporsón nincsen farzseb, ahogy mondani szokás, nem akarok 60 évesen kezdeni új életet, valami öriotthonban. Mert sajnos az idő halad, és a lehetőségek egyre fogynak, baszhatom Henri Bergson szubjektívidő-elméletét is, Csíkszentmihályi Mihály flow-elméletét is, ha folyton a pofámba vágják, hogy mit keresek még otthon, amikor a szüleim foggal-körömmel ragaszkodnak hozzá, nincs mit tenni.

Az utóbbi időkben megint sokat hallani arról, hogy legalizálják a marihuána fogyasztást. Viszont le kell szögeznem, hogy a marihuána használata az orvosi felügyelet mellett - ezt a módszert főleg végstádiumban szenvedő rákos betegeknél alkalmazzák - teljesen más hatást vált ki mint az, hogy valaki erősen nagy mennyiségben folyamatosan pszichedelikumokat használ mértéktelenül. Egyik jó barátom,aki gyakorlópszichológus az egyik egészségügyi intézményben, rengetegszer találkozik a marihuána és más drogok rendszeres használata által okozott személyiségtorzulásokkal és pszichotikus zavarral. Az érdekesség ebben a helyzetben, hogy akár az első 1-2 szerhasználat után hosszabb időre kialakulhatnak ezek a fizikai és lelki üzemzavarok. Tehát a marihuána nem jó, értem? Ez a fajta kábítószer, mint ahogy az előző sorokban is említettem, egyaránt hat mind fizikailag mind mentálisan és ki kell hangsúlyoznom azt, hogy hosszú távon kifejezetten a negatív tulajdonságait ismerhetik meg rendszeres használóik ennek a vegetációnak. Mik is ezek a negatív tényezők? Károsíthatja az idegrendszert és a finomabb energiacsatornákat. Az utóbbiak nagyon érzékeny rendszerek, és nem nehéz megzavarni bármilyen elmére ható anyaggal. Hallucinációkat élhetünk meg, és bizonyos esetekben hosszabb időre akár a józan eszünket is elveszíthetjük. Lehet hogy szokatlan élményekben részesülünk, de ez messze áll bármilyen spirituális tapasztalástól. A marihuánára jellemző, hogy első használatakor békés, ellazult, relaxációs hatást érhet el használója, a későbbiekben előfordulhatnak igen komoly hangulatváltozások és a bennünk lévő elfojtott érzéseket, indulatokat, tudattartalmakat hozhatja felszínre. A rendszeres használóknál ezért előfordul gyakori szorongás és pánik megélése. Tudományosan alátámasztott tény, hogy a marihuána az agy észlelési képességét rombolja és ezáltal non stop hallucinációk lephetik meg a gyanútlan használót még akkor is, mikor épp nincs a szer hatása alatt. A rendszeres használat esetén a boldogság és az öröm egyensúlyáért felelős kémiai anyagok termelését az emberi agy megszünteti és emiatt alakul ki a fizikai és a pszichés függés, motiválatlanság, hangulatzavar. Egyszerűen: átalakítja a központi idegrendszert és emiatt rontja a kognitív képességeket. Hosszabban: károsítja a memóriát az agysejteket és megváltoztatja a hangulatokat, így az érzelmeket, a gondolkodást, az örömérzetet, de a testi koordinációban és a reflexekben is káoszt okozhat. A prefrontális kéregben okozott hatása miatt egy idő után durván torzul a használó személyisége. De ez még nem minden: lerombolja az agyalapi mirigyet ennek következtében vérnyomás problémák léphetnek fel és az éhség és szomjúság érzet se a megfelelő módon lesz dekódolva. Az információáramlás sérül, ezért bizonyos testi érzetek hiányosan jutnak el a központi idegrendszerhez. A károsodás következtében az elménk nehezen tudja elválasztani a valóságot az álomvilágtól. A két “világ” emiatt gyakran összemosódik, ami tudatzavarhoz vezet. A gondolkodásunk meglassulttá válik, eltűnik a motiváció és hangulatingadozás lép a helyébe.A hangulatingadozás következményei lehetnek az agresszió, a hirtelen érzelemkitörés, depresszió szorongás, pánikbetegség kialakulása. Összefoglalva: csupa móka kacagás az élet a fűvel, igen hasznos kipróbálni, de tényleg.... Természetesen kedves olvasó, lehet hogy úgy érzed, hogy túlzóak az itt leírtak. Be tudom bizonyítani hogy abszolút nem, egy nemrégiben Wales-ben történt random állatkísérlettel. Hozzátenném mielőtt még azt gondolná valaki rólam, hogy támogatom az állatkísérleteket, ez nem igaz. De az ott történtek teljes mértékben függetlenek voltak az embertől. A történet egy teljesen hétköznapi reggel elkezdődött tehát hajnalok hajnalán, mikor minden birka elhagyja a karámját, hogy szabadon legelésszen Wales zöld dombjai között. A megmagyarázhatatlan események apró lépésekkel közelítették meg az ébredező városkát. Elsőnek a bekötő utakról érkeztek furcsa hírek úgynevezett “vérbárányokról”. akik megkergették és megharapták a korán kelő gazdákat. Aztán fejvesztve menekülő terelőkutyákról, akik még a nap végén sem voltak hajlandóak megközelíteni a fura barikat. Események egymás után követték egymást, és a vérszomjas csapatok szinte átvették az uralmat az egész kisvárosban. Konkrétan egy egész juhnyáj csapott teljes pszichotikus mámorban egy óriási dzsemborit a főtéren. A beszívott barik folyamatosan zaklatták az embereket, összetörték az autókat, elüldözték a helyi pub törzsvendégeit a kocsmárossal együtt, törtek zúztak a házakban, megették a függönyöket és minden mást is, amit egy növényevő állat megehet. A városka lakói elmondták, hogy máskor is láttak, például vihartól megvadult birkákat, de ilyen tombolással még nem találkoztak; ugyanis a kis gyapjasok falkába verődve kerítették be az embereket. A kiérkező rendőrök és a hatósági állatorvos sem találkozott még paranoid és betépett birkákkal. Végül sikerült az állatokat összeterelni és vért venni tőlük, mert elsőnek valami kórra gyanakodtak. Mindenki igen meglepődött, mikor kiderült, hogy a juhok vérében igen magas volt a THC. Így derült ki, hogy az állatok legelés és a szabad bóklászás közepette betévedtek egy marihuána ültetvényre és igen nagy mennyiségben fogyasztottak a növényből. Az ültetvényt - vagy ami maradt belőle -később meg is találták. A hatósági állatorvos és a polgármester reménykedik benne, hogy nem lesznek elvonási tünetei az állatoknak. Képzeljük el ezeket a barikat, valahol viccesek, de látható, hogy egy békés állatból is milyen hatást vált ki. Meg nem is érdemes tönkre tenni magunkat és egyszer csak pszichiátrián ébredni, amolyan igazi zárt körű bulin, úgy hogy saját elménk - no meg a THC- ejt csapdába minket. Reblogged from: http://ofisz-sztorik.reblog.hu/betepett-barik-es-vadkender-meseje

Hogy mi van a pszichiátriával, ahol annyit gyötörtek? Úgy hallottam, hogy elköltözött még embertelenebb körülmények közé, és teljesen zárt osztállyá alakult. Engem már régen egy másik városban kezelnek, a legmodernebb gyógyszerrel, a gondnokságom felülvizsgálata tart, eddig, úgy néz ki pozitív eredményre számíthatok, és lekerül rólam. Mit tudunk a pszichiátriáról, még mindig ellenzem-e? Természetesen nem. A skizofrénia kezelésének területéről a gyógyszeripar kezd kivonulni, alternatív kezeléseket és terápiákat terveznek bevezetni. Gondozóm kedvenc szavajárása a régi munkahelyemről: "Az orvostudomány fejlődik." Talán igaza van. Nem hittem, hogy még az én életemben elérünk ide, még akkor sem, ha "az élet elég hosszú, de nem elég széles." Most pedig más téma.

Nem szeretnék különösebben politizálni, de azt hiszem, nem kerülhetem meg. Világéletemben baloldali voltam, a Kádár-rendszer alatt jól éreztem magam gyerekként, bár kritikai észrevételeim lettek volna, például már az óvodában megfogalmazódott bennem, hogy mi közünk nekünk ahhoz a zavaros ünnephez, amit a Nagy Októberi Szocialista Forradalomként emlegettek, és mégis mindig november 7-én került sor az ünneplésére. Később nem voltam  hajlandó megtanulni még a kisdobosok 6 pontját sem, előre aggasztott, hogy mi lesz az úttörők 12 pontjával. Mivel értelmes gyereknek tűntem, úttörő lányok vettek szárnyaik alá, és kezdtek velem foglalkozni, meg erőltették volna azt a 6 pontot is, és játékos formában próbáltak valamennyire kikupálni a szocializmus lényegéről. Mondhatom, nem sikerült. Ennek ellenére egészen az örsi zászlósságig vittem, úttörőnek még felavattak, de a piros nyakkendőt már egyszer sem vettem fel hivatalos alkalomra.

A rendszerváltozás felemás érzéseket keltett bennem, most, hogy nem volt már kötelező baloldalinak lenni, hanem csak opcionális, megtetszett a szolidaritás eszméje, valahogy nem voltam híve a kiugró vagyoni különbségeknek, meg ennek az egész kapitalizmus-dolognak, bulizni piros nyakkendőben jártam, vagy éppen csak a csuklómra kötöttem, ha megjelentek a kedves bőrfejűek. Pártokhoz közöm nem volt, de ameddig volt a Fidesznek esélyes baloldali ellenfele, általában arra szavaztam. Valami MSZP, ha jól emlékszem.

De ennyit ezekről. Később a miskolci koliban, ahol laktam, az elsők között ismerkedtem meg egy partiumi lánnyal, ami egy egész életre meghatározta a határon túli magyarokkal szembeni viszonyomat. Baloldal ide, vagy oda, részt vettem a Fidesznek a kettős állampolgárság ügyében kezdeményezett plakátkampányában, habár sejthető volt, hogy az érdekből liberálisból polgárivá, majd nemzetivé váló párt inkább csak a lehetőséget látja ebben egy szélesebb és stabil szavazóréteg megszólítására. Mivel a baloldal nem vállalta a határon túli magyarok ügyét, így lettem már csak ímmel-ámmal baloldali. Azóta szereztem ismerősöket a Felvidékről, a Vajdaságból, a Partiumból, Erdélyből, és Kárpátaljáról. Persze nem lógok állandóan a nyakukon, nem írok nekik hosszú lelki leveleket, és néha el is tűnnek a látókörömből, hogy aztán újra felbukkanjanak.

Pontosan így voltam a partiumi lánnyal is, aki az első határon túli magyar volt, akivel megismerkedtem Miskolcon, egymást keresztező vonalak hálójában haladt az életünk szépen egymás mellett, néha-néha összefutottunk egy bambira, ha azonos városban voltunk, mindig kerestük egymást, barátságunk nem kopott az idővel, hanem ugyanott folytattuk mindig, ahol abbahagytuk. Természetesen megbeszéltük egymással az éppen aktuális barátunkat, barátnőnket is, vagyis mindig kitértünk erre a témára is. Most egyikőnknek sincs senkije, 1-2 hetente találkozunk pár napra.

Azt hiszem, járunk.

Vicces, hogy így visszaemlékezve a gondnokság alá helyezési tárgyalásomon egyszer hangzott el a skizofrénia kifejezés, méghozzá az én számból. A bírónő csak úgy hivatkozott rá, hogy "saját maga mondta, hogy miben szenved", mintha ezzel valami szörnyű ősbűnt ismernék be. Csak a mellébeszélés ment, de az ügyvédnő sem nevezte nevén a dolgot, egy nappal korábban, és a bírónő sem a tárgyaláson. Miután én már egyszer kimondtam, megnyugodtak, hogy nem kell kiejteni a tabuszót, azt hiszem, eufemizmusokkal írták körül, szerintem fogadtak egymás közt, hogy aki hamarabb kiejti a száján, "azé lesz egy kalap szar", vagy valami ilyesmi. Nem szívesen dobálózik senki ilyen kifejezésekkel, hogy "skizofrén", meg "skizofrénia", ez szinte már önálló jogi kategória.

Érdekes módon az orvosok sokkal könnyebben dobálóznak a szóval, "skizofrén", "szkizofrén", aki a kelleténél többször fordul meg rájuk, arra ráakasztanak legalább egy "skizofrénia simplex"-et, ami annyit jelent, hogy nincsenek ugyan skizofrén tüneteik, de nyugodtan szívvel fel lehet nekik írni a skizó gyógyszert, amúgy meg depressziósoknál is gyakran bepróbálkoznak antipszichotikummal, a "valami majd csak használ" elve alapján. Találkoztam egy csajjal, aki boldogan mesélte, hogy megkapta a "skizofrénia simplex"-et, ami ugyan semmit nem jelent, de milyen varázslatosan hangzik már, hogy skizofrénia. Azt mondta, boldog, hogy van neve a betegségének. Ilyen is van.

Egy ismerősöm pedig nagyon vehemensen érdeklődött tőlem, hogy mi az a skizofrénia, ugyanis ő is megkapta a "simplex"-et, a hozzá való gyógyszerekkel együtt, de lövése sem volt róla, hogy valójában mit takar a diagnózisa. Kérdezgette, hogy az milyen érzés, meg hogyan kell elképzelni, de látszott rajta, hogy egy kicsit magas neki, nem nagyon tudja hova tenni, rátudott, hogy ez is szerepel a diagnózisai között, az embernek leszázalékolás előtt még jól is jön 1-2 plusz diag, csak utána lesz érdekes, ha később majd mégis dolgozni akarna, és nem veszik fel azzal, hogy skizó, holott nem is az.

A "skizofrénia simplex" annyit jelent, hogy skizofrénia hallucinációk és téveszmék nélkül ("vőlegény szerszám nélkül"), vagyis, egy olyan betegségfajta, ami nem hordozza a betegség tüneteit, gondolom, azért támad ilyen alattomosan, mert nincsen tünete, csak az orvosi bravúr fedezheti fel a páciensen a jelenlétét. Akkor el is jutottunk ahhoz a kérdéshez, hogy a magyar társadalomban miért van felülreprezentálva a skizofrének aránya a lakosság körében. Thomas Szasz szerint régen a pszichiátria 6-7 fajta betegséget ismert, ma már meg nem mondom, mennyit. Ezek közé a modern fajták közé tartozik a "skizofrénia simplex", a tünetek nélküli betegség.

Ha kicsit rosszmájú akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy "leszázalékolási betegség", ennek régebben volt nagy szerepe, amikor az orvosok is érdekeltek voltak (khm..., boríték) az emberek leszázalékolásában. Amúgy még mindig érdekeltek, felülvizsgálat előtt ugyanúgy megy a boríték, hogy olyan szakvéleményt írjanak, ami alapján a leszázalékolási bizottság újabb 3 évre adja meg a rokkantnyugdíjat. A leszázalékolási bizottság viszont abban érdekelt, hogy minél több embert találjon egészségesnek, úgyhogy mostanában eléggé lesújtó véleményt kell írni ahhoz, hogy megadják az ellátást. Bizottság előtt szokás "befeküdni" is panaszok nélkül, vagy kreált panaszokkal, de ezekkel szerintem már nem árulok el olyan nagy titkot, de jólesik így leírva látni, na mindegy, ennyit a "skizofrénia simplex"-ről...

Két segítő van a melóban, mind a kettő magyaros. Az egyik úgy magyaros, hogy inkább töris, a másik úgy magyaros, hogy inkább oroszos. Egyik sem kezd már a 4 év főiskolájával semmit, mert SKIZOFRÉNEK, és a skizofrének nem mehetnek gyerekek közelébe sem. Viszont megvan arról is a papírjuk, hogy fogyatékosak, diplomás értelmi fogyatékosról még nem sokan hallottak ugyan, nálunk van mindjárt kettő is.

Miért akarok mindenáron magyarra menni, ha semmi értelme? Valaki azt írta kommentben, hogy "A pszichiáterek tudják a szakmájukat." Hát én is tudom a szakmámat. Magyar szakos. Magyar szakos micsoda? Nem tanár, akkor? Valami. Egyébként meg nem értem azt, hogy skizofrének hogyhogy lehetnek pszichiáterek, tanítani viszont nem taníthatnak? Azért, mert senki nem akar pszichiáternek menni, de Nyíregyházára semmiképpen, nálunk az ambuláns ellátóban 2 db 70 és a halál közti pszichiáter "teljesít szolgálatot", az egyik alszik rendelési időben, a másik már egyáltalán nem tud odafigyelni. Aztán mint kiderült, ahhoz egyáltalán nem is kell tudni magyarul, hogy valaki pszichiáter lehessen. Van itt bolgár, meg ukrán pszichiáter, dél-koreai pszichológus, meg is látszik, hogy egyik sem rokonnyelv, nem is fognak megtanulni magyarul holtuk napjáig sem. Akkor hogy kezelik a betegeket? Nos, nem kell ahhoz magyarul érteni, hogy találomra írkáljunk fel nekik mindent össze-vissza, aztán meg a fejünket csóválva szidjuk a magyar mentalitást.

De kanyarodjunk vissza oda, hogy miért akarom én pénzt, időt és energiát nem kímélve mégis elvégezni a magyart? Hogy én legyek a harmadik magyaros, akit nem engednek tanítani? Igen, ugyanis én ehhez értek, semmi máshoz. Nem fogom kényszerűségből kitanulni a cipőfelsőrész-készítőséget, csak mert a pszichiátria volt szíves tönkre kúrni a nem megfelelő terápiával és gyógyszerekkel azt, ami vagyok. Ami igazán én vagyok. Lényegében megszüntettek annak lenni, ami vagyok, és most nagy kegyesen megengedik, hogy 4 órában varrjak, de már ez sem biztos, mert a nyugdíjam is veszélyben van, meg a munkám is. Lehet, hogy még kényszerűségből elmegyek valami olyan szakmára is, ami abszolút nem érdekel, de hadd csináljam már meg előbb azt, amit én szeretnék, és amihez állítólag tehetségem van (egy kicsi).

Sajnos magyar szakos skizofrének nem taníthatnak, és sajnos magyar szakra nem lehet úgy elmenni, hogy nem tudunk magyarul (ellentétben a pszichiátriával), egyetlen esélyem, hogy összekaparok még ott annyi tudást, hogy tudjak profi módon magyarral foglalkozni, de ha ez mégsem jönne össze, akkor legalább elmondhassam magamról, hogy "én vagyok az, aki megtehetném, hogy ezzel foglalkozok, de helyette le se szarom". És akkor elmegyek cipőfelsőrész-készítőnek, vagy központifűtés-szerelőnek, mit bánom én.