Kis magyar antipszichiátria

Úgy látszik, azt már a négerek is tudják, hogy az abilify korántsem egy csodaszer, ahogy a nyíregyházi pszichiátrián osztogatják mindenkinek, mint a cukorkát, és ha visszamész az úgynevezett kezelőorvosodhoz reklamálni, az le se szar téged, mert a te tüneteid nincsenek felsorolva a gyógyszer dobozán szereplő mellékhatások között. Pontosan ez az, amiről ez az ember is panaszkodik a videón, szóval náluk sincs máshogy. Ez a legújabb, modern csodaszerük, amivel állítólag lehet autót vezetni és gyereket csinálni is, csak azt felejtették el, hogy olyan gyorsan törzskönyvezték, hogy nem volt idejük megfigyelni az összes mellékhatást, és persze ezt nevezik a nem tudom, hanyadik generációs, legmodernebb csodaszernek, amerikában tévében reklámozzák, stb. Csak azt felejtik el hozzátenni, hogy véletlenül jöttek rá, hogy gyógyítja a skizofréniát és a depressziót, mert festékgyártáshoz használták adalékanyagként (ott nem vált be). Ezen a videón viszont egy félőrült pszichiáter mondja el, hogy kutatásokat végzett az abilify-vel, és nem ajánlja senkinek, csak akkor, ha már semmi más nem segít. Nem lesz tőle fülig érő szád sem, mint ahogy a reklámok sugallják, magyarázza. Nagyon veszélyesnek mondja, és hozzáteszi, hogy csak a legvégső esetben próbáljuk ki. Úgy látszik, ezeket itt Nyíregyházán nem tudják, és boldog-boldogtalant raknak ráfele az abilify-re. Nekem is ezt adtak sokáig, és hallucinációk ellen hatástalannak bizonyult, de igen sokszor összefostam magam tőle az utcán, mire beértem Nyíregyházára kontrollra, mindig ilyen állapotban érkeztem. Az orvosokat ez se érdekelte (egyiket sem), mert azt mondták, hogy

ILYEN MELLÉKHATÁS NINCS

és hogy szedjem csak tovább. Vajon miért hagytam abba magamtól?

A pszichiátriai kezelések nagy Odüsszeiájában eljutottam Nagykállóba is, pedig abban az időben semmire nem vágytam jobban, mint egy Shakira koncertre, Budapestre. Szerintem többet is ért volna, és jobban jártam volna vele. Mellesleg amikor ezek történtek, tényleg nem voltam beteg. Jelenleg újra Nagykállóba járok kontollra, mert hányingerem van a nyíregyházi pszichiátriától, és az ottani orvosoktól. Ott most már valamivel betegköpontúbb a kezelés, de az ottani főorvosnő még mindig állatként kezel, és leginkább csak apámmal tárgyal, aki egyébként csak azért van ott, mert ő visz át kocsival.

Véletlenül betévedtem a könyvtárba, de csak azért, hogy megnézzem, nincs-e bent véletlenül Bánki M. Csaba könyve, aminek az a cime, hogy Agyunk fogságában. Ezt véletlenül 2006-ban adták ki, pont abban az évben, amikor először "bedőltem az agyamba". Csak azért kerestem ezt a könyvet, mert a szerző véletlenül elszólta magát egy helyen ebben a könyben arról, hogy hogyan is zajlanak ezek a "komoly gyógyszerkutatások". A legfigyelemreméltóbb rész az, amikor valaki ki akart fejleszteni egy újfajta festékanyagot, de az eredeti funkciójának sehogyan sem akart megfelelni, mivel egészen szarul lehetet festeni vele, nem tudom, nem vagyok festő. Viszont "véletlenül" rájöttek, hogy a skizofréniát kiválóan gyógyítja, és nem sokkal utána szabadalmaztatták is, vagyis törzskönyvezték, vagy én nem tudom. Nem kell nekem elhinni, el lehet olvasni a könyvben.*

A könyv szerzőjét egyetlen egyszer láttam élőben - kár, hogy nem kértem tőle autogramot - mégpedig a nagykállói pszichiátrián. Egyszer egészen véletlenül ő jött vizitelni, egy trottyos farmer volt rajta, meg félregombolt, lobogó ujjú kockás ing, ehhez társult a torzonborz szakáll, a tekintete pedig ijesztően járt össze-vissza. Először azt hittem, hogy valaki kiszabadult a figyelőből, és most mindjárt le fogja fogni 1-2 ápoló. Kicsit még sajnáltam is. Aztán kiderült, hogy nem, mert ő egészen nagy ember itt, inkább olyan szórakozott professzor-féle. Ja, az más...

És hogy mit kerestem Nagykállóban? Hát, azért mentem be többek között, hogy "vizsgáljanak ki", vagyis hogy megáll-e a paranoid skizofrénia diagnózisom, vagy nem. Nos, a pszichiáternő, aki a kezelőorvosom volt, látszólag belement a játékba, és húzta az időt mindenféle Rorsach- tesztekkel, meg hasonlókkal. Amikor anyám érdeklődött, hogy mikor mehetek haza, mindig azt mondta, hogy majd akkor, amikor meg lesznek a teszt eredményei. Addig-addig kérdezgette anyám, hogy a végén kibökte, hogy a Rorsach-teszt egyáltalán nem is tud kimutatni ilyesmit. Sőt, szerény véleményem szerint a Rorsach-teszt egyáltalán nem mutat ki SEMMIT, sőt egy szégyenfoltja a pszichológia "tudományának", ideje lenne egyszer és mindenkorra elfelejteni, hogy ilyen valaha is létezett...

Hanem akkor mit is csinált velem az a pszichiáternő, vagyis a kezelőorvosom? Anyámnak elmondta, hogy szerinte én kőkeményen hallucinálok, csak annyira intelligens vagyok, hogy ezt tökéletesen tudom leplezni. Erre ő a következőt találta ki: NAGYON nagy dózisú Seroquelt kezdett nekem adagolni, azért, hogy ebből derítse ki, hogy skizofrén vagyok-e, vagy sem. Végül meggyőződött róla, hogy skizofrén vagyok, mégpedig abból a beteges elméletéből következően, hogy csakis skizofrén lehetek, mivel aki nem skizofrén, "nem bírná ki ezt a dózist". Mivel én valahogy (nagy nehezen) kibírtam (sőt 7 hétig), most már bizos volt a dolgában. Erről csak a "vízpróba" nevű eljárás jutott az eszembe, amit a középkorban alkalmaztak a boszorkányok leleplezésére. De szerintem ezt sokan ismerik: a potenciális boszorkányt megkötözve beledobták a vízbe, és ha lemerült, nem volt boszorkány (viszont sajnos meghalt), ha a víz felszínén maradt, akkor bizonyítást nyert, hogy boszorkány, és elégették máglyán.

Na, mindegy visszatérve még a könyvtárhoz, mivel nem volt bent Bánki M. Csaba könyve, ezúttal be kellett érnem Tringer László A pszichiátria tankönyve című munkájával, annak is a skizofréniával foglalkozó fejezetével, ami - egyéb hajmeresztő hülyeségek mellett - megállapítja, hogy a skizofréneket onnan lehet felismerni, hogy kávé-, cigi-, és gyógyszerszaguk van. El kell, hogy mondjak valamit erről a gyógyszerszagról: ilyen nincs. Illetve 1féle esetben van csak, mégpedig "gyógyszerátállítás"-kor, különös tekintettel a Leponex nevű csodaszerre, amit elvileg "terápiarezisztens" skizofréneknél alkalmaznak.

Egy ilyen "gyógyszerátállítás", egészen röviden, viszont annál brutálisbban zajlik. (Legalábbis, amit én láttam, 2 ilyen esetet láttam.) Először is - mondjuk így - "töréspontszerűen" leállítják a Leponexet, és a beteg néhány napi SEMMIT nem kap néhány nyugtatón kívül. Szóval ekkor a beteg iszonyatosan bűzleni kezd, ahogy távozik belőle a "gyógyszer". Most nem ragoznám, de nem lehet megmaradni mellette a szobában. Az embernek ilyenkor a legritkább esetben van kedve zuhanyozni, annyira szenved, és hát a "szag" állandósul a szobában egy pár napra. De a "szag"-nak annyi funkciója azért mégis van, hogy amikor már "tiszta a levegő", gyorsan beállítanak a páciensnek valami mást, amitől remélhetőleg már nem fog annyira bűzleni legközelebb.

* A szóbanforgó festékanyag, vagyis inkább csak segédanyag, mint később kiderült Abilify néven lett törzskönyvezve, amiről még lesz szó, mint ahogy Nagykállóról, a nypszich-ről, és néhány fő(fő)orvosról, csak szép sorjában...

Ez csak egy bemutatkozó bejegyzés, ami azért van, hogy egyszer az én szemszögemből is lássák az emberek a történetemet, ne csak az orvosok által előadott, saját szájízük szerinti, hazugságokkal bőven megtoldott változat létezzen rólam, amit minden hivatalos helyre utánam küldenek... 2006 márciusában éppen a Miskolci Egyetemre jártam magyar szakra, amikor elkezdődött. Hangokat hallottam, és üldöztetéses téveszméim voltak. Azt képzeltem, hogy Miskolcon szövetkezett ellenem a maffia, és meg akarnak gyilkolni, le akarják vágni a fejem, jobb híján a pszichiátriára akarnak záratni. Ebben csak az a furcsa, hogy akkor még azt sem tudtam, hogy mi az a pszichiátria. Hamarosan megtudtam. És azóta sem szabadulok tőlük.

Persze egy "jóindulatú" szomszéd, aki a pszichiátrián volt ápoló, kiszúrta, hogy furcsán viselkedek. Mivel nem válaszoltam a kérdésére, hogy "Mi a neved?" (folyton ezt kérdezgetik, meg hogy hányadika van, milyen hónap, milyen város, stb.), szépen kihívta a mentőket, meg a zsarukat, ezek négyen erőszakkal lefogtak, aztán "leoltottak", vagyis kiütöttek egy lóadag Rivotrillal. Bravó, Magyarország, 2006, kényszerbeszállítás csak azért, mert nem mondtam meg a nevemet. Ezeket később tudtam meg, mi az a "leoltás", meg "kényszerbeszállítás", mert akkor pislogni sem volt időm.

A miskolci pszichiátrián tértem magamhoz, ahol egy takarítónő, vagy ápolónő, de leginkább egy olyan átmenet a kettő között, mogorván rám szólt, hogy szedjem ki a kanült a kezemből (amibe az infúzió megy), majd amikor vérezni kezdett, rám ordított, hogy hogy merek vérezni, azonnal állítsam el a vérzést (valaki a másik ágyról adott egy újságpapírt). Ezen a miskolci pszichiátrián nagy volt amúgy is a fejetlenség, mondhatnám, maga volt a káosz, ezért hazavittek nyíregyházára... vesztemre...

A nyíregyházi pszichiátrián akkor az volt az álláspont, hogy a skizofréneket hetekig altatni kell, és mivel engem azonnal skizofrénnek nyilvánítottak, teljesen szabályellenesen, az akkori főorvos(nő) csak legyintett rám, és annyit mondott, hogy ő már elég ilyet látott, bár kétlem, hogy pont ilyet látott volna, tudtommal minden ember különböző, de ezt itt hagyjuk is. Amikor magamhoz tértem főorvosnő tartott egy "családterápiát", amiben engem szidott és mocskolt, és azt mondta, hogy én vagyok a felelős a betegségemért, majd valami olyasmit, hogy "most már alacsonyabb szinten fogok működni", felírta a már akkor borzasztóan elavult Haloperidolt, és mellé a Kemadrint, amit Parkinson-kórra használnak, és hallucinációt okoz mellékhatásként, hogy "ne remegjen a kezem a Haloperidoltól".

Most egy kicsit ugrunk az időben, néhány kezelést kihagyok, sok vaktában beállított gyógyszert, amit valahogy "nem találtak el", és a rossz gyógyszerek, és az ágyban fekvő depresszió iszonyú éveit, de idővel talán azokról is be fogok számolni... A főorvosnő nem igen támogatta a tovább tanulásomat, mellesleg pont akkor nyugdíjazták (a mendemonda szerint a már előbb említett altatásos "kezelés"-ek miatt...) Az új intézményvezető főorvos, akihez kerültem, viszont határozottan ellenezte az egyetemet, évek múlva meg basztatott, hogy miért nem végeztem el. Bár évekig tünetmentes voltam, idén tavasszal gyógyszerelhagyás miatt ismét bekerültem a pszichiátriára, és a mostani főorvos ezért engem feljelentett, javasolta a kizáró gondnokság alá való helyezésemet, és mentővel szeretett volna elvitetni Hodászra, egy skizofrén-demens elfekvőbe, ahova kihalásos alapon kerülnek be általában az emberek, és a "tagság" élethosszig tart...

A gondnokság alá vételem ügyében most pénteken lesz a tárgyalás, így nem elég, hogy nem támogatta, hogy elvégezzem az egyetemet, sőt a szüleimet is lebeszélte erről, most még gondnokság alá akarnak tenni, mintha valami értelmi fogyatékos lennék, holott most akarom újra elkezdeni az iskolát, amit miattuk félbehagytam. Na, erre mondom én, hogy "odaszarni a másik ablaka alá, aztán bekopogtatni WC-papírért".